Folytatódik Táltosfia családjának és barátainak története. A történelem órájának mutatója a 930-as években poroszkál, abban a korban, amelyet – némileg tévesen! – a történészek egyszerűen csak a kalandozások koraként említenek.
A magyar törzsszövetség szállásterülete most már biztos határokkal kerített és óvott, de a mélyben valami készülőben van. A Nyugat megismerte a magyarok harci erejét és stratégiáját, s igyekszik felkészülni ellene. Míg egyik oldalról arra kérik a magyar törzsszövetséget, hogy némely nyugat-európai kiskirály oldalán jó pénzért és zsákmányért beavatkozzék, a másik oldal fegyverkezni kezd ellene.
A magyarok ennek ellenére a következő esztendőben egészen Konstantinápolyig vágtatnak, súlyos vereséget mérve a bizánci haderőre, ráadásul az al-dunai besenyőkkel szövetségben, akikkel előtte nem volt felhőtlen a viszonyuk. Bizánc kilenc esztendőn át súlyos sarcot fizet a törzsszövetségnek. Itália felé is rendszeresek a zsákmányszerző hadjáratok. Eleinknek egy nagyobb egysége a mai Spanyolország területére is behatol. A korabeli mór történetírók munkáikban részletesen beszámolnak erről a hadjáratról.
Valami azonban még sincs rendjén idehaza. Békétlenkednek a törzsek, és a törzsfők egymásnak feszülnek. Az eseményekben fontos szerepet játszik egy asszony, Lelle, akit csak Aranyasszonynak hívnak, és akit csodás képességekkel áldott meg a Világügyelő: érzi a jövendőt. Egyre többen hisznek neki, a közrendűektől kezdve a tekintélyes vezérekig…
Valami készülőben van… Fajsz vezér és Bulcsú horka fejében megszületik a gondolat: nem lenne haszontalan, ha a távolabbi politikai célok érdekében a magyarok a bizánci kereszténység felé közelítenének…
