Finom rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is!
Celia történetét egy fiatal és sikeres portréfestő tolmácsolásában ismerjük meg. Aki bevallja, ő legszívesebben lefestette volna az asszonyt, de mert ez szóba sem jöhetett, más módon próbálta megörökíteni. Egy távoli szigeten véletlenül találkozott vele, a nő a tengerparton ült, magányosan. Váltott vele pár mondatot, majd odébb ment. Ám egyszer csak világosan megérezte, hogy az ismeretlen asszony öngyilkosságra készül. Visszarohan, próbálja lebeszélni a szándékáról, és egy egész éjszakán át hallgatja a múltjával leszámolni akaró nő vallomását. Celia elvesztette az általa legjobban szeretett három személyt: anyját, férjét és lányát. Meg akar halni. Valami furcsa érzelmi összhang alakul ki mesélő és hallgató közt. Fölkínálhat-e a sors még egy esélyt? Mihez kell nagyobb bátorság, az élethez vagy a halálhoz?
