A szerző e munkájában a Janus Pannonius műveit tartalmazó több XV. századi és XVI. század eleji kézirat, valamint XVI. századi nyomtatott kiadás eredetét, egymáshoz való viszonyát vizsgálja. Részletesen foglalkozik a néhány éve megtalált és eddig még nem publikált Sevillai II. kódexszel, amely sok tekintetben új megvilágításba helyezte a Janus-szöveghagyományt. Megállapítja, hogy Janus már maga törekedett saját műveinek gyűjteménybe foglalására, de a munka befejezésében korai halála megakadályozta. Műveinek összegyűjtése és fennmaradása Mátyás király rendelkezésének és a magyarországi humanisták tevékenységének köszönhető. Janus ismerete Magyarországról terjedt el Európában és jutott vissza Itáliába, ahol ottani működésének eredetileg kevés nyoma maradt. A szerző külön fejezetben tárgyalja Janus leveleit, s a korábbinál jóval gazdagabb anyagot szolgáltat Janus prózastílusának vizsgálatához.
