„…olyan volt a táj, mintha a természet hatalmas piapartira invitálta volna a mérsékelt égövi, szubtrópusi és trópusi növények fantasztikus keverékét. A pálmák, a csapzott fejükkel, ernyedten támasztották a pultot, mint megannyi hivatásos kocsmatöltelék; a tüskés bokrok ittasan akaszkodtak össze; egymás mellett foglaltak helyet jól öltözött virágok és borotválatlan kaktuszok; és mindenütt a palo borracho, a „részeg bot”, püffedt sörhasával, dülöngélve. A virágos tömegben pedig tirannuszok sürgölődtek, megannyi takaros, aprócska pincér, makulátlan hófehér ingmellben; a helybéliek flor blanca, vagyis fehér virág néven emlegetik ezt a madarat.”
Gerald Durrell még a világsikert meghozó Családom és egyéb állatfajták sorozat megírása előtt, 1954-ben járt Dél-Amerikában: ritka, kiveszőfélben levő állatfajtákat kutatott, és igyekezett minél többet eljuttatni angliai állatkertekbe. A részeg erdő, ennek a gyűjtőútnak mulattató története már teljes fegyverzetében mutatja be a népszerű természettudós-írót – az argentínai és paraguayi őserdőben átélt kalandjai feleségével, Jacquie-vel, és a remekül egyénített egzotikus állatokkal szórakoztatva vezetnek rá a természet értő szeretetére, és annak a mind fontosabb ténynek a felismerésére, hogy az ember csak az élővilágban élhet meg, és ezt a világot szeretnie, kímélnie kell.
