Sztehlo Gábor az 1944-1945-ös magyarországi embermentés sokak által ismerni vélt, már-már kultikus hőse, szinte egyszemélyes jelképe. Embermentőként, majd a Gaudiopolis néven híressé vált gyermekváros megteremtőjeként ikonikus alakja múlt századi történelmi emlékezetünknek. Sztehlo Gábor az 1944–1945-ös magyarországi embermentés sokak által ismerni vélt, már-már kultikus hőse, szinte egyszemélyes jelképe. Embermentőként, majd a Gaudiopolis néven híressé vált gyermekváros megteremtőjeként ikonikus alakja múlt századi történelmi emlékezetünknek. E könyv sem megkérdőjelezni, sem vitatni vagy relativizálni nem akarja Sztehlo Gábor embermentő ténykedésének fontosságát, de megkísérli lebontani annak a kultusznak az elemeit, amit éppen maga Sztehlo alapozott meg és sokan mások építettek tovább több mint fél évszázadon keresztül. E (szent)kultusz sokszor takar el fontos történelmi tényeket és összefüggéseket, melyeket felfedezve-felidézve de- és rekonstruálható a második világháború alatti magyarországi embermentések látszólag jól ismert története. A szerző nem az eddig ismert források tételes cáfolatát végzi el, hanem - talán éppen ellenkezőleg - a kritikai történetírás módszertanával fordul elsősorban magának Sztehlo Gábornak eredeti, 1961-1962-ben született, kéziratos visszaemlékezéseihez. E memoárok már eddig is jól ismert részletei helyett olyan fragmentumokra hívja fel a figyelmet, amelyekben a nagytiszteletű úr önkritikusan tekinti át és értékeli (újra) saját maga, egyháza és társadalmi osztálya 1944-1945-ös tevékenységét. A történész feladata nem is lehet más, mint hogy rámutasson az emlékiratnak az emlékezet vagy éppen az emlékező esendősége miatt homályban hagyott vagy sokszor metaforák mögé rejtett hiányaira, és azokat a lehetőségekhez mérten feltárja, más forrásokkal, adatokkal, összefüggésekkel kiegészítse, és a „miért?”-ekre, azaz a történet szereplőinek motivációira is rákérdezzen. A válaszokból pedig egyértelművé válik, hogy a Sztehlo-történet nem kizárólagosan Sztehlo és megmentett „gyermekei”-nek" a története, hanem ők is részei, (mellék)szereplői egy, az ő példájukhoz képest kétségkívül kevésbé magasztos elbeszélésnek: a huszadik századi magyar történelemnek.
