Keresztury Dezső írja bevezetőjében: „E kölet létrehozói nem azért reprodukálták a magyar mesterművek képmásainak jelentékeny gyűjteményét, hogy valamilyen kiötlőén jellegzetes magyar művészet meglétét bizonyítsák.–A ránk maradt s az elérhető kincsek közül azokat részesítették előnyben, amelyek önmagukban is értékesek: főként művészi kiválóságuk által; nem egyszer persze azért is, mert nemzeti ereklyék, fontos történelmi emlékek. A művészetek értékelésének is megvannak a maga divatjai; a kötet összeállítói igyekeztek ezektől függetlenedni, bár tisztában vannak azzal, hogy az ő ítéletük sem örök érvényű. Könyvük korunk ízléséről, öntudatáról, érzésvilágáról elmondott vallomás is. Legfőbb céljuk mégis az volt, hogy magukat a mesterműveket bírják szólásra; pontosabban: hogy lehetővé tegyék a velük – legalább az ábrázolás síkján – való találkozást. Hogy mit érez, ítél közülük az európai stílusok hordozóinak, mit valamilyen sajátos, nemzeti jelleg kifejezőinek: szeretnék a szemlélődőkre bízni. Úgy gondolják, hogy a művek legalább annyira befolyásolják a nemzeti sajátosságokat, mint amennyire nagyrészt szándéktalan kifejezői ezeknek. Ezer év magyar mesterművei olyan évezredes – sokszor még távolibb múltakba visszanyúló – történelem fájának gyümölcsei, amelynek gyökérzete az őt felnevelő földből táplálkozik, de amelynek lombkoronáját át-meg átjárják a nagyvilág szelei, viharai.”
