Oriana Fallaci: Insallah (Ritka)

Részlet ​a Professzor egyik leveléből: Elkezdtem, kedvesem, dolgozom rajta! Minden este bezárkózom az irodámba és dolgozom, dolgozom, dolgozom: a hőn óhajtott regény tajtékos vizein navigálok. Nem tudom, melyik kikötőbe fog elvinni. A regény még írójának sem vallja be titkait, még neki sem fedi fel rögtön valódi természetét. Mint egy pontos arcvonások nélküli magzat, az elején felvetések tömkelegét zárja magába: törmérdek jó és rossz meglepetést tartogat. Minden lehetséges. A legrosszabb is. És mégis, a test körvonalai már kialakultak, a szíve ver, a tüdő lélegzik, a köröm és a haj nő, a bizonytalan arcban meg lehet különböztetni a szemet, az orrot, a szájat: be tudom mutatni neked. Sőt előre meg tudom mondani, hogy a történet három hónap alatt játszódik le, kilencven nap alatt egy október végi vasárnaptól egy január végi vasárnapig, hogy a történet krónika keretét adó allegóriával, a bejrúti kutyákkal kezdődik, a kettős vérfürdővel indul, és egy matematikai egyenlet, Boltzmann S = K.lnW-je adja a vezérfonalát, melyre Ulixes hamleti pajzshordozójának segítségével építem rá a cselekményt. Vele, aki az Élet képletét keresi. (Őt Angelónak – Angyalnak – nevetem el, úgy véltem, hogy ez a név felel meg legjobban romlatlan okosságának, különben sem aggattam senkire az isteni eposz neveit. Az akháj főnököknek madarak nevét, vagy karikatúrák gúnyneveit adtam. A többieknek, ahogy jött, és amiről úgy éreztem, illik arra a személyre). A személyek a képzelet szülöttei. Még akkor is azok, amikor bizonyos modellekből merítek ihletet. Nem ritkán ugyanis megszököm a papírok közül, és észrevétlenül mindent megfigyelek. Figyelek, kémkedem, lopok a valóságból. Aztán kijavítom a valóságot, újjáalakítom, újrateremtem, és hamleti pajzshordozóm mellett, íme itt a zsarnokoskodó tábornok, aki azt hiszi, hogy legyőzheti a Halált, íme kiábrándult és szeszélyes tanácsadója, íme tanult, de furcsa vezérkari főnöke, íme egyszer csak harcias, máskor szelíd tisztjei, íme a legénység sokarcú tömege. A katonák, akikre előző leveleimbe utaltam, a fiúk,akiket minden civilizált vagy nem civilizált társadalomban Agamemnon, Menelaosz, Ulixes, Akhilleusz, Ventór és Aiasz elviszi Trója falai alá, hogy aztán ott szenvedjenek és haljanak meg. Beleillesztettem a történetbe, igen, a múltkor felsorolt archetípusokat is. De csak egy szeletét jelenítik meg az emberi mintáknak, melyeket a könyv majd felsorakoztat: a szegény és csúf calabriai, a hallgatag és büszke szárd, a minden lében kanál, élettel teli szicíliai, a gazdag, kiábrándult velencei, a közönséges és éles eszű toszkán, a naív és megfélemlített romagnai, a művelt és optimista torinói… Beleilesztettem a történetbe egy elbűvölő és titokzatos libanoni nőt is, akit Ninette-nek nevezek, és akinek meghatározó szerepet szántam, valamint a szomorú város szimbólumait: az örök mestert, akit az Úr égi hatalommal ruház fel, a Gonosz erők örök eszközét, aki mindenhol jelen van, és itt egy alattomos és gonosz tizennégy éves fiú alakját ölti magára. Beleillesztettem a történetbe a gyerekeket, akiket megöl a háború, a gazembereket, akiknek kedvez a háború, a banditákat, akiket megvéd a háború, több nőt, köztük egy Lady Godiva nevű nőhelyettesítőt, valamint öt apácát, akik elbűvölnek és akiket bele akarok vonni a tragédiába. Főszereplők és statiszták úgy hatvan személy együtt. A szereposztás azonban napról napra nő, benépesedik a színpad, és hamarosan új szereplők fognak megjelenni. Ha Isten megsegít…