Honfoglalásunktól kezdve az Európa szivében lévő magyar hajó útja viharos tengereken vezetett keresztül. Az örökkévalóság idejéhez képest rövid idő ez, de az emberi történelem méretei szerint egy jelentős korszak. Hazánk területét Isten a földkéreg szinte párját nem ismerő kiformálásával is egybe szánta és olyan népet rendelt földi gazdájává, mely Őelőtte kedves és értékes, valamint méltó volt arra, hogy a legviharosabb helyen is megállja a helyét becsülettel és büszkeséggel. Földi életünk egyik büntetése az, hogy a jónak, nemesnek és a magunkféle elemeknek állandóan harcban kell lenni a gonosz és alattvaló elemekkel és sokszor - krisztusi alapon - az áldozatuk szükséges a megváltásra. Ez lenne Hazánk és Népünk sorsa is?? Röviddel második honfoglalásunk útán a gonosz megkezdte munkáját. Először is pogányoknak bélyegezte azokat, kiknek hite sokkal tisztább, igazabb és nemesebb volt a sajátjuknál. Ezen elemek bomlasztó befolyására a befogadott szolganépek, menekültek és kóborok a történekem során lassanként a szimbiotikus életmódot megváltoztatva, élősdiek lettek. Hazánk sokszor burkolt formában megjelenő ellenségei biztatására és hathatós segítségével, szellemi és fizikai mérgek által megrendült és meggyengült magyar nép nem tudott kellőképpen védekezni. így történt az, hogy a magyar sors egyik szomorú valósága az, hogy magyarnak lenni annyit is jelent mint: "születni nagynak, bajban büszke hősnek, de döntő harcra nem elég erősnek..."
