Amikor e könyv megjelenik a magyar olvasóközönség előtt, idestova három éve lesz, hogy távol-keleti utamra indultam, amelynek folyamán meglátogattam Indiát, Japánt, Kínát, Mandzsúriát és Koreát. Tizenhárom hónapig tartott ez az út, tehát egy évnél nem sokkal hosszabb ideig. Ha azonban hozzászámítom a megelőző évtizedeket, amelyeket – Jókaival szólva – csak álmodtam, életem nagy útjának nevezhetem a Kelet-Ázsiában töltött esztendőt. Gyermek voltam én is, amikor fellobbant bennem több alkalommal a lelkesedés a Kelet iránt, de nagy vággyá csak akkor fejlődött a vonzalom, amikor Vay Péter gróf átadta Japánban szerzett gyüjteményét az országos Magyar Szépművészeti Múzeumnak és ott én kaptam megbízást annak feldolgozására. Sok nehéz, sőt kilátástalan esztendő pergett le a túl merésznek képzelt elhatározásra ösztönző kezdet óta; azóta, hogy a régi japáni térképeket eredményesen kutató Teleki Pál gróffal eszmecseréket folytattunk ifjúkori vágyaink és munkánk közös tárgyáról, a Felkelő Nap Országáról és a középső Birodalomról. – Csaknem három évtizeden át kellett Londonba, Párizsba, Berlinbe, Stockholmba és más európai városokba járnom azért, hogy múzeumokban és kiállításokon találhassam meg a Távol-Kelet művészetét. Közben a háború még ezt is megakadályozta.
