Világolj, ragyogjál,/ Sugározd az Életet / Fénylő, izzó fáklyaként/ Űzzük el a sötétet! olvashatjuk a szerző ajánlásában. Patetikus-retorikus hangnem, az elragadtatott lelkesültség jellemzi a kötet verseit. A túlcsorduló érzelmek, a szentimentalizmusba átcsapó rajongás szólal meg a költeményekben, amelyeknek címei sokat elárulnak tartalmukról, jellegükről. A szerző és a védikus iratok szerint az emberiség a Fénykor hajnalán áll, amikoris megteremthetjük a Földi Mennyországot. Ahogy azt az előszóban olvashatjuk, az élet és a Teremtő célja a szeretet és a boldogság, igazság. Ennek visszaállításáért harcolni kell, önmagunk gyarlóságaival és a pusztítás, élősködés, szennyezés erőivel. A szkítahunmagyar elmélet, a kereszténység, az ősi indiai és egyéb vallási irányzatok és napjaink ezoterikus áramlatainak sajátos keverékét alkotó költemények célja az erre való buzdítás, hálaadás (Ősi napköszöntő, Napisten-fohász, Földanyánk és az ember, A sejtmagnak hírlánca és a világhimnusz, Védd meg az Édent!, Megesküszünk, Légy résen!, Vigyázz!, Ég a ház!). A hasonló érdeklődésű olvasók még sajátos nyelvészeti párhuzamokat is találnak az előszóban és a versekben (pl. Yoga-Jóga-Jog stb.)
