„Minden szülő legnagyobb öröme, ha gyermekét örülni látja. A legfinomabb ételnél-italnál, a legdrágább játéknál, a legszebb ruhánál is kedvesebb a gyermeknek, ha az édesanyja-édesapja játszik vele, föléhajol, megfogja a kezét, beszél hozzá, énekel neki. Még felnőttkorunkban is szívesen emlékezünk azokra a percekre, amikor még mi lovagoltunk édesapánk térdén, minket dúdolt álomba anyánk, és a mi ujjainkat nyitogatta nagymama, amikor nyulászni küldte a vadászt” – ez a gondolat vezette Forrai Katalint arra, hogy a legeslegkisebbeknek, az éppen eszmélő, egy-két-három éveseknek szóló dalokból, mondókákból olyan anyagot állítson össze, mely a kezdő szülőket hozzásegíti ennek a meghitt állapotnak a megteremtéséhez. Nem kell különös zenei képzettség vagy szép hang ahhoz, hogy a fiatal szülők megtanulják ezeket a dalokat; kis hangterjedelműek, közel állnak a beszédhez, vagy éppen mondogatásra, dúdolásra alkalmas mondókákból áll az anyag.
