Plinio Apuleyo Mendoza, Gabriel García Márquez: A ​guajava illata (Ritka)

„- ​Ma szerencsésnek tartom magam, ha egy jó bekezdést tudok írni egy munkanap alatt. Az idők során az írás gyötrelemmé vált. – Miért? Az ember azt hinné, minél jobban birtokában vagy a mesterségnek, annál könnyebben kellene mennie az írásnak. – Az a helyzet, hogy növekszik a felelősségérzet. Az embernek az az érzése, hogy minden betű, amelyet leír, nagyobb visszhangot kelt, sokkal több embernek szól. – Ez talán a hírnév következménye. Ennyire kényelmetlen ez neked? – Zavar; a legrosszabb, ami megeshet egy olyan emberrel, akit nem a sikervágy hajt, és egy olyan kontinensen, amely nem volt felkészülve arra, hogy sikeres írói legyenek, az, ha a könyveit úgy veszik, mint a sült kolbászt. Utálom, ha nyilvános látványossággá kell válnom. Utálom a televíziót, a kongresszusokat, a konferenciákat, a kerekasztalokat… – Az interjúkat. – Azokat is. Nem, a sikert senkinek sem kívánom. Az történik az emberrel, ami az alpinistákkal, akik meghalnak azért, hogy feljussanak a csúcsra, és amikor fölérnek, mit csinálnak? Leereszkednek, igyekeznek diszkréten leereszkedni, a lehető legnagyobb méltósággal.”