Minden harcművész fejlődésében észre lehet venni olyan fokozatokat, melyek elmélyítik a harci művészetek megértését. Az emberek eleinte azért kezdenek harci irányzatokkal foglalkozni, hogy meg tudják védeni magukat az utcán, hogy gyorsak és kemények legyenek. Akiknek ehhez elég kitartásuk van, idővel el is érhetnek egy olyan szintet, melynek segítségével félelmeiket csökkenthetik. Sokan itt megállnak, mások viszont megérzik, hogy az izmok véges lehetőségein túl létezik tágabb világ is. Ők egy belső élményre alapozva úgy vélik, ha a lélek erősödik, akkor a test is egyre erősebbé válik. Ezért néha izzasztó edzéseiket kiegészítve mély meditatív gyakorlatokat végeznek. Ekkor a gyakorló már nem az emberek, hanem belső korlátai ellen harcol. Bármilyen mélynek tűnik is ez a szemlélet, még mindig dualisztikus, hiszen a gyakorló ekkor is elválasztja önmagát a külvilágtól.
A megvalósítás befejező lépése magának a harcnak az elengedése, a harc nélküli harc. Ezen a szinten már nincs különbség győztes és vesztes között, és nem a győzelemhez való ragaszkodás illetve a vereségtől való félelem vezeti a gyakorló cselekedeteit.
Hanem micsoda? kérdezhetné az Olvasó. Havasi András erre nem válaszol közvetlenül. Könyve útleírás, felkeltheti az utazni vágyók érdeklődését, illetve emlékeztetheti a már megismert tájakra azokat, akik ott jártak, de a saját élményeket nem pótolja. Reméljük, hogy az Olvasó sem éri be az útikönyv elolvasásával, hanem maga is útnak indul, hogy meggyőződjön a leírtak valódiságáról.
