Hatvanegy évvel a szerző születése előtt, 1919-ben jön világra a regény főhősnője, Helena Bieniecka, akit szépsége miatt mindenki csak Lalának, azaz babának nevez. Az ő alakját rekonstruálja könyvében Jacek, az unoka, kirajzolva egy különleges asszony történetét egy különleges korban, hiszen a nagypolgári família anekdotái pontosan visszatükrözik a hosszú huszadik század lengyel történelmét. Ám a családi történetek sem pusztán valós események krónikái, egyúttal átjárja őket a görög mítoszok, a shakespeare-i tragédiák és a világirodalom nagy történeteinek szelleme. A családi anekdoták, a nagymama szépiás színekkel megrajzolt képe egyszerre egy örökre eltűnt belle epoque megkapó felidézése és melankolikus tűnődés az idő múlásáról, elegáns és virtuóz nyelven, érett írói eszközökkel és finom humorral.
Ódivatú? Nosztalgikus? Eszképista? Talán. De az biztos, hogy kevesen csábítanak ilyen édesen és élvezetesen a múltba révedésre, és a mulandóságról való elmélkedésre.
