Az életműkiadás 6. kötetét tartja kezében az olvasóm. (Miután két évvel és kilenc hónappal ezelőtt, 1993. szeptemberében a sorozatot elindítottam.) A 3. és 5. kötet után, amelyen a Cserépfalvi és a Stádium Kiadók neve együtt volt olvasható, ezen a könyvön a Stádium magában áll. A közös munka elején, 1994-ben már kiderült számomra: Cserépfalvi Imre nincs többé. Szelleme, ha szabad régiesen fogalmaznom: tapintatos, szemérmesen nagyapás szívjósága öregedésem komor várfokán nem jelenik meg nekem, hogy törékeny, csöpp pót-nagyapaként a földinél tartósabb benső derű és fénylés szorgos gyűjtögetésére buzdítson. Akkor pedig kivel-mivel lenne érdemes közösködni? Miközben én emiatt csalódtam, a mai Cserépfalvi Kiadó jóval kevésbé elvont csalódást élt meg - sajnos, miattam. A Soros Alapítvány szóbeli tájékoztatása ellenére nem támogatta A Napördög Firenzébent. S hogy még kevésbé legyen elvont és légies a csalódás, az ezt követő - megint csupán szóbeli - magyarázkodás után utólag sem érkezett az ígért támogatás, holott tényként immár másodszor tüntették fel Az ibolyántúli emberen. "Utóbb még nekem kell mentegetőznöm, amiért két könyvemben is kinyomattatott az alapítvány lélegzetelállító neve!" - üzentem kiadóimnak. Szinte láttam magamat, miként habogok egy összevont szemöldökű joghatóság előtt, mikor is kérdőre von: Hogy merészeltem a Soros Alapítvány - valójában sohasem élvezett - bizalmával, e százezreket érő idegen pávatollal kérkedni?!...
