Ha feltesszük a kérdést, hogy történelmünkben kiket számítunk a nagy uralkodók közé, akkor sokan csak azokra gondolnak, akik háborúkat viseltek, és nagy csatákat nyertek. Ilyen megközelítésben többnyire kevés szó esik azokról, akik a béke áldásait hozták el nemzetük számára, vagy háborús helyzetben a békét keresték. Ez a szemlélet azonban téves. A politikai felelősséget vállalók elsődleges feladata ugyanis a nyugodt emberi élet lehetőségének biztosítása és az országok közötti béke megőrzése. A nemzeten belüli és a nemzetek közötti feszültségek enyhítése legalább ennyire fontos, amihez néha nagyon sok türelemre és egymás megértésére van szükség. Jótékony hatásait látva azonban nem lehet kétséges, hogy mindez megéri a rengeteg fáradozást. Károly császár és király olyan történelmi pillanatban vállalta küldetését, amikor a háborúskodás és a túlhajtott nacionalizmus jellemezte a népek életét. Ő mégis más utat választott, a béke és a kiengesztelődés útját. Ezek az eszményi célok vezérelték minden cselekedetét uralkodása alatt és egész életében. Isten előtti felelősséget vállalt azokért az emberekért, akiknek felkent uralkodója volt. Felületesen szemlélve életét úgy tűnhet, hogy fáradozásaival kevés sikert aratott. Mégis hiteles példakép lett azok számára, akik felelősen gyakorolják politikai hivatásukat. Ha Közép-Európa XX. századi megpróbáltatásaira gondolunk, akkor ma végre elmondhatjuk, hogy jó úton járunk. Károly eszményei közé tartozott az egymással megbékélő európai nemzetek összefogása és alkotóerejük békés kibontakoztatása. Ezért fontos, hogy boldoggáavatására éppen 2004-ben, az Európai Unió bővítésének évében, emlékének, Magyarország csatlakozását követően kerülhet sor.
