Apám, akinek kiváló kombinációs készsége volt az áramkörök világában, az élet egyéb területein sajnos nem volt mindig előrelátó, sokszor rosszul számított. Hitt abban, hogy a tisztességes, törvénytisztelő embernek nem esthet bántódása, hogy a tudásnak, a szakértelemnek mindenhol mindenkor becsülete van.
1944-ben deportálták, Mauthausen, Gunskirchen borzalmai következtek.
1945. augusztus 13-án érkezett haza Budapestre. Szembesült azzal, hogy mindenkit elvesztett, de a két lánya él.
A Standard gyárba ment dolgozni. Hívták vissza Antwerpenbe, de ő a Standardből akart világcéget felépíteni. Fejlesztett, tanított, megszállottan a munkájába menekült. Bár sohasem politizált, belépett a kommunista pártba, mert úgy gondolta, hogy ezzel hozzájárul ahhoz, hogy ne ismétlődjenek meg az elmúlt idők borzalmai. 1948-ban első Kossuth-díj osztásakor a kitüntetettek között volt.
1949 őszén bevitték az Andrssy út 60.-ba, az ÁVO megkezdte a Standard-per előkészítését.
Hamis vádakkal, zárt tárgyaláson 15 év fegyházra és teljes vagyonelkobzásra ítélték.
