Csák P. Judit: „La mia Ungheria” - A mi Lamberto Gardellink

„Ötéves voltam, amikor először vittek el színházba. Pesaroban laktunk a szüleimmel. A pesaroi operában Verdit játszottak azon a délutáni előadáson: A trubadúrt. Óriási élmény volt. Alig bírtam magammal. Ahogy hazaértünk, a kaputól már futottam befelé, egyenesen az ebédlőben álló zongorához. Ez a muzsika annyira szép, és annyira egyszerű, még egy ötéves gyerek számára is, hogy néhány perc után megleltem, és boldogan játszottam a keresett dallamokat.”

„Kitűnő muzsikusokkal, gyönyörű hangú, nagyszerű emberekkel dolgozhattam. Nem voltak egyeztetési gondok, akit hívtam, biztosan jött. Persze, nagyon is átéreztem, milyen hátrány egy művész-karriernek, ha az énekes nem mutatkozhat meg külföldön. Magyarországról akkor alig lehetett utazni. Számomra viszont egy boldog sziget volt: akire szükségem volt egy-egy jó produkcióhoz, mindent-mindenkit megtaláltam. ” „Verdi Requiemjének csodálatos felszabadító ereje van. Számomra ez az élet himnusza, nem a halálé. Verdi szerette az embereket és az életet, a Requiemben segítséget kínált az emberiségnek.”

„Vannak zeneszerzők, akik úgy akarják visszatükrözni a mai valóságot, hogy valóságos tükörképet adnak… Elvileg, persze, semmi újnak nem vagyok az ellenzője, de ezek a zajok nekem nem tetszenek… Ha zajt akarok hallani, kimegyek Rómában a Piazza Colonnára, s ott meghallgatom a világ hangzavarát. De az nem természetes dolog, hogy a muzsikának is hangzavarrá, sőt, hangzás zavarrá kellett változnia.”