Könnyű megfeledkezni arról, hogy a világ nagyrészt óceán, s hogy mit jelent ez a gyakorlatban, hiszen szárazföldön lakunk, és többnyire nem is látunk tengert. Egyes partvidékeket - még ha csak ideiglenesen is -, sikerült ugyan megszelídíteni, de a látóhatáron túl egy mérhetetlenül nagy világ húzódik, ami nem engedelmeskedik nekünk. Itt a nyílt tengeren, az őskáoszt idéző világóceánon támadnak a hullámok. Bár a tengernek sok neve van, és gyakran váltogatja színét és hangulatát, a Föld felszínének háromnegyedét összefüggő óceán borítja. Földrajzi szempontból nézve ez a tény nem mellékes körülmény, hanem bolygónk legjellemzőbb sajátossága. Korunkban, amikor az utolsó talpalatnyi földre is igényt tart valamelyik kormány, és amikor az emberként való lét abszolút alapfeltételének az állampolgárságot szokás tekinteni, az óceán birodalma továbbra is radikálisan szabad maradt. Ezt a szabadságot több mint negyvenezer hatalmas tengerjáró hajó testesíti meg, amely a megszámlálhatatlanul sok kisebb partmenti vízi jármű között szinte minden szabályozás nélkül szántja a nyílt óceán vizét. Erre a negyvenezer hajóra nehezedik a nemzetközi kereskedelem szinte teljes súlya, gyakorlatilag a teljes nyersanyag- és készáruszállítás, amire szárazföldi életünk épül. Ezek az acélból készült, lassú és elképesztően hatékony behemótok már csak méretük és célszerűségük alapján is fenséges lények. De politikai és társadalmi szempontból sem közömbös - nemcsak azért, mert ez az ősidők óta létező végtelen sivár pusztaság emlékeztet arra, hogy milyen volt egykor a világ, hanem azért is, mert jelzi azt, hogy mekkora, - talán a korábbiaknál is nagyobb - káosz elébe nézünk. Ez a megállapítás nem holmi vészmadárkodás, hanem a modern életnek egy ritkán látott helyről való megfigyelésből ered.
