A kitűnő lengyel filozófus ebben az időskori művében a pascali életművet és annak történeti és teológiai hátterét, a janzenizmust állítja elemzése középpontjába. Az első rész a janzenizmussal foglalkozik, amelyet egyrészt olyan teológiai iskolának tart, amely megpróbál választ adni a kereszténység néhány megoldhatatlan titkára, másrészt olyan reakciós törekvésnek, amely kétségbeesett kísérletet tett a kibontakozóban lévő felvilágosodás feltartóztatására. A janzenista reakcionáriusok és a jezsuita modernisták konfliktusát szemlélve megoszlanak a szerző szimpátiái. Objektív értékelésre törekszik, rámutatva a szemben álló felek pozitívumaira és negatívumaira. A janzenizmus jelentőségét abban látja, hagy alkalmat adott a római katolikus egyháznak a Szent Ágoston-i örökséggel való leszámolásra. Enélkül ugyanis az egyház nem tud megfelelni a modern idők kihívásainak, a leszámolás azonban olyan nagy változásokat idézett elő az egyházban, hogy Szent Ágoston örökösei, a janzenisták nehéz szívvel állapítanák meg: a kereszt elvesztette tartalmát. A második rész Pascal "szomorú hitét" elemzi. Azt a közös mondanivalót keresi Pascal műveiben, amely az életművet egységes egésszé teszi, és olyan átfogó összefüggésrendszer felfedezésére törekszik, amely korunkra is alkalmazható. A szerző hasonlóságot vél felfedezni Pascal kora, a XVII. század, és a mi korunk között: ugyanis mindkét korszak a keresztény hittől való tömeges elfordulás kora. Ebben a helyzetben szól Pascal azokhoz, akiknek szívében nem aludt még ki a hit utolsó szikrája, és biztatja őket, hogy vállalják a "hit hazárdjátékát", "fogadjanak" Istenre. Kołakowski Pascaljának a mai ember számára is van mondanivalója, akár hívőnek tartja magát, akár úgy érzi, szeretne, de nem tud hinni.
