Az arab a következő pillanatban a küszöbre feküdt, és úgy üvöltött, mintha hónapokon keresztül éhezett kobrakígyók marnák minden tagját.
– Csak a testemen keresztül mégy ki innen, rumi kutya úr! Az öszvér ára háromszázötven frank! Fizesd ki, és légy átkozott!
– Ne lássam többé a feleségemet, ha kétszázötvennél többet kapsz!
– Hát legyen! Fizess kétszázhatvanat, és kóboroljatok korai halálotok után vakon az örök sivatagban évszázadokon át!
– Az más – felelte Bruck. – Kétszázhatvanat megér! Fogjad!
Az arab vigyorogva eltette a pénzt, és szintén vigyorogva megjegyezte.
– Szép kis eskü volt az, amit az előbb mondtál. Biztos csak be akartál ugratni. És nincs is feleséged.
– De van! – felelte Bruck. – Csak nagyon csúnya.
És diadalmasan elvonult az öszvérrel.
