Maigret, még pizsamában, karosszékben ült az ablaknál, az első pipáját szívta, s lassan kortyolgatta a kávéját. Egyszer csak felkiáltott. Madame Maigret kék virágos köntösében, kezében fogkefével kirohant a fürdőszobából. – Mi történt? – Ide nézz… Az újságban az első, Vichynek szentelt oldalon egy fénykép: a >hölgy orgonalilában<. Fiatalabb kori fényképe lehetett, ajka körül kényszeredett mosoly, a fotográfus kedvéért. – Mi történt vele? – Meggyilkolták… – Ma éjjel? – Ha ma éjszaka történt volna, az újság nem hozhatná már reggel… Előző éjszaka történhetett… – De hiszen láttuk a kioszkban… – Kilenc óra felé igen… Azután hazament… Annyi ideje volt még, hogy levegye a sálját, kalapját, belépjen a szalonba, a folyosón balra…
A sors gondoskodik arról, hogy Maigret felügyelő ne unatkozzék túlságosan kényszervakációja idején. Ha már korsó sörök és házi szilvapálinka helyett gyógyvizet kell kortyolgatnia, amilyen forrón csak bírja, legalább zseniális szimatát, sejtéseit, logikáját nem hagyják parlagon heverni. A fürdőhely állóvizét olyan bűntény kavarja fel, amelynek kibogozásában Maigret nélkül aligha jutnának előbbre…
