Petrusz Tibor (1924) a Ludovika Akadémián végzett, az utolsók között, 1944. november 15-én avatták magyar királyi katonatisztté. A ludovikás és a horthysta kifejezések néhány évvel később szitokszóvá váltak, a felszabadulás előtt végzett tisztek túlnyomó többségét kiebrudalták a demokratikus hadseregből, a sorsuk internálás, kitelepítés, bebörtönzés, a legrosszabb esetben kivégzés lett. Az 1948-tól végképp kilátástalanná váló belpolitikai helyzet sokakban felébresztette a valamit tenni kellene érzését. Petrusz Tibor is kapcsolatba került egy társasággal, amelyet a Katonapolitikai Osztály hamarosan felgöngyölített, 1949 végére le is tartóztatták őket. Az életfogytiglani ítélet után végigjárta a váci börtön, a budapesti Gyűjtő poklát, majd a csolnoki munkatáborban raboskodott. Nem sokkal az után, hogy visszakerült Vácra, kitört a forradalom, és kiszabadult. A börtönbe a szabadságharc eltiprása után sem került vissza, 32 évesen megbélyegzett emberként kezdett új életet. Visszaemlékezése hiánypótló adatokkal szolgál a kommunista diktatúráról.
