De Sade-ot a köztudat bomlott elmeként, erotomán-pszichopata személyiségként tartja számon, holott korának kiemelkedő filozófusa volt, akit nemcsak az anarchizmus vagy a szexuális szabadság-szabadosság ősének tekinthetünk, de aki sok tekintetben megelőlegezte Nietzschét és Freudot is.
A XVIII. század nagy szellemi irányzatának, a felvilágosodásnak volt lezárója és könyörtelen kritikusa. A század végére ugyanis nyilvánvalóvá lesz, hogy a felvilágosodás szép eszményei eltorzultak: a születési arisztokrácia helyébe a pénz arisztokrácia lép, illúziónak bizonyul az egyenlőség, az emberi humánum öröknek hitt értékei válságba kerülnek.
De Sade irásában a prostituálódott eszméket logikusan és cinikusan továbbgondolva jut el a riasztó jövőképig. A Filozófia a budoárban nemcsak az érzékek iskolája, egyszerre szinházi és filozófiai dialógus, példája és paródiája a nevelő, didaktikus célzatú felvilágositó műveknek, a fejlődésregénynek, az erkölcsi mesének, és ezek mellett még a röpirat sade-i válfajából is ad némi izelitőt. Sade itt fejti ki tételesen saját utópiáját, hogy szerinte milyen is legyen az eszményi társadalom, innen tudható meg, hogy a lopás nem bűn, hanem az anyagi javak igazságtalan elosztásának egyéni, de az igazságot helyreállitó módja, hogy a nemi egyenlőtlenség úgy törölhető el, ha a nemi tevékenységre kijelölt házakban egyik héten a férfiak az önkényurak, a következő héten pedig a nők, és igy tovább. A művet alkotó hét párbeszéd fokozatosan halad a nemi felvilágositás enyhébb formáitól kiindulva az egyre keményebb leckék felé.
Szerencse, hogy mindez irodalom, nem valóság, és hogy a sok szörnyűség olyan arányokban halmozódik, hogy lehetetlen el nem gondolkodni a sade-i világ képtelenségén.
