A szerző kitűnően „közvetíti” érzelmeit az Olvasó felé, ugyanakkor tárgyszerű, igazságos. Nemcsak saját, de édesanyja mélységes fájdalmát is átéli. „A harminckilenc évnyi özvegység, börtön, nyomor, nélkülözés, jogfosztottság, álságos hivatalos ígérgetések és hazudozások” kit ne kezdenének ki, és kit ne kényszerítenének az elfogyás mezejére. Hát lehet erről érzelem nélkül beszélni? Azt hiszem, nem lehet. Talán ettől szép a történelmi dokumentumregény, talán ezért olvasmányos, érdekes, lenyűgöző, megrázó, ugyanakkor mélyen emberi. Sors, tragédia! az övé, a családjáé, a társaié. És mindig ott a miért? Miért kellett fiatalon, értelmetlenül meghalnia Sólyom László altábornagy vezérkari főnöknek? … Kötél általi halál! Miért? Miért vették őrizetbe és hurcolták el 1950 május 20-án éjjel a II. kerületi Eszter utcai lakásából? „Demokráciaellenes szervezkedés?” "Hűtlenség?" Mit jelent ez? tudjuk, a kérdés talán költői, de a mai napig nem értjük! Koncepció! Május 20-án éjjel Sólyom Lászlónét – férje után negyedórával – két kicsi gyermekével együtt Mátészalkára elhurcolja négy ÁVH-s. Kistarcsa. Börtön. Internálás. A megrázó és szinte élőképként az Olvasó elé tárt történések, a tárgyak, az eszközök, a nehézségek leírása megragadó. A Sólyom családon keresztül szinte az 50-es évek történéseinek fókuszába kerülünk, és ezen keresztül hiteles képet kapunk a politika, a katonai felső vezetés elítélendő gaztetteinek csokrából. Véleményem szerint a mű azonban mégsem családregény – bár egy család tönkretételének, lehetetlenné lehetünk tanúi, amelyen keresztül érzékelhetjük, hogy a magyar jog- és hadtörténelemben kirívó, kreált koncepciós ügy tulajdonképpen nem más, mint az 1945 utáni első és képzett vezérkar megsemmisítése, likvidálása – nemcsak átvitt értelemben, hanem fizikálisan is.
