Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: ...míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.
