Vannak művészek, akiknek neve mintegy összeforr egy-egy nemzetével. Hollandiáról Rembrandt, Flandriáról Rubens, Spanyolországról Velázquez, Angliáról Turner jut azonnal az eszünkbe, ha festészetről van szó. Hasonló tekintélye van mind Magyarországon, mint a környező országokban Munkácsy Mihálynak: ha senki másét nem, az ő nevét mindenki ismeri. A múlt század utolsó negyedében a leghíresebb művészek közé tartozott, és párizsi műtermében sürögtek-forogtak a látogatók és a megrendelők, hogy találkozzanak a nagy múltú, távoli Hungária mesterével. A XX. század elején azonban feledésbe merültek a párizsi Salon hírességei meg a polgári szalonok kedvencei, és az addig háttérbe szorított impresszionisták és követőik váltak híressé. Munkácsyt is utolérte volna az elfelejtett divatos mesterek sorsa, ha művészete nem több a nagypolgári ízlés kiszolgálásánál. Azonban, talán épp kelet-európai származása miatt, képeinek jelentős része Courbet, a barbizoniak és az orosz realisták művészetével rokon. Mély humanizmus fűzi át őket, s bár nem rokonszenvezett az impresszionisták merész vállalkozásával, nem félt kipróbálni a természet ábrázolásának új módjait sem. Munkássága iskolát teremtett a magyar festészetben, de nem csupán helyi jelentősége van: legszebb művei az egyetemes emberi kultúra vitathatatlan értékei közé tartoznak.
