Szilasi László: Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét

„Szilasi ​Lászlónak hívnak. 1994. január 1-én voltam harminc éves. Hol ezzel, hol azzal foglalkozom. Ha egyszer nagyon megszorongatnak, talán majd azt fogom mondani, hogy a társadalomnak vagy minek ahhoz a – megítélésem szerint mégiscsak: kiváltságos – csoportjához tartozom, amely szövegek olvasásával, értelmezésével, helyenként létrehozásával múlathatja az időt.
Ezen a tevékenységen belül, vagy inkább e tevékenység kiváltságának fenntartása érdekében elsősorban az irodalomtörténetinek nevezett, többnyire unalmasnak és fafejűnek tartott diskurzus fenntartásából húzok (zsírosnak csak sátáni kacaj kíséretében nevezhető) apanázst. Nem titkolhatom, engem már önmagában az is folyamatos örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy az a bár szívós, titkon energikus és rafináltan erőszakos, mégis erősen frusztrált diskurzus, amit irodalomtörténetinek szokás nevezni, minden híresztelés ellenére fenn tud maradni – és részben azért, mert én is beszélem. Fontosnak tartom, hogy ez a beszéd tovább éljen, már csak azért is, mert többnyire ki nem állhatom, ha valami elmúlik."
Szilasi László 1964-ben született Békéscsabán. A JATE bölcsészkarán végzett, most ugyanott tanít.