Az ösztönös és érzelemgazdag művészek között van Maurice Utrillo helye a művészet történetében. Jeanine Warnod, a Figaro kritikusa, számos művészeti könyv szerzője és kiállítás főrendezője, felfedi ennek a magányos, boldogtalan, érzékeny lénynek az igazi arcát, s nemcsak az „elátkozott festő” maszkjától szabadítja meg, hanem a legendáktól is, hogy a század elejének egyik legnagyobb tájképfestőjét állítsa elénk.
De ki is volt Maurice Utrillo V.? A Montmartre-on született 1883. december 26-án, ismeretlen apától. Anyja akkor – tizennyolc évesen – Puvis de Chavannes, Renoir és Toulouse-Lautrec modellje, később Suzanne Valadon néven neves festő lesz. Jeanine Warnod ebben a nem annyira esztétikai elemzésekre épülő, mint inkább regényes életrajznak tekinthető könyvében számba veszi mindazt, ami sajátos Utrillo pályáján. Az előítéletekkel szemben állva, részletesen szól e betegség érzékeny lélek hányattatásairól, felvillantja azt a légkört is, amelyben a festő élt és dolgozott.
Mártíréletének középpontjában anyja, mint egy fárosz, elkápráztatja és egyszersmind elvakítja.
Az ördögi kör: szeretethiány, menekülés az alkoholba, majd az alkotásba, nagyon korán kialakul Maurice Utillo életében, aki sohasem hagyja maga mögött a gyermekkort. Warnod finom érzékkel közelíti meg ezt a titokzatos, magányos lelket, aki még önmagának is csak műveiben nyilatkozott meg.
