„A tankok sikeres alkalmazása a győzelem záloga.” – (Heinz Guderian)
A páncélosoknak – közöttük elsősorban a harckocsiknak – a harcmezőkön való megjelenése a szárazföldi csapatok fejlődésének és tevékenységének új szakaszát jelentette. Létrejöttek a páncéloscsapatok, amelyeknek a hadviselésre kifejtett hatása túlnőtt a szárazföldi erők keretein, és a hadművészet fejlődésének új lendületet, a hadművészet elveinek határozottabb megvalósítására pedig módot adott. Lehetővé tette, pontosabban szólva megkövetelte a haditevékenységek új formáinak és módjainak kidolgozását.
Elsőként említhető, hogy a páncéloscsapatok tömeges harcbavetése kimozdította a szárazföldön folyó fegyveres küzdelmet az állóháború kátyújából, és megnyitotta az utat a döntés kivívására módot adó mozgóháborúhoz.
A páncéloscsapatok létrejötte óta lezajlott háborúk – elsősorban a második világháború csatái – bebizonyították, hogy a szárazföldi hadműveletek döntő eszközei, mivel hatalmas csapásmérő erejüket főleg támadásban képesek
érvényesíteni. De az is beigazolódott, hogy a haditevékenységek más módjaiban is nélkülözhetetlenek, és hozzáértő alkalmazásuk esetén a legkülönbözőbb terep-, éghajlati, időjárási stb. viszonyok között is képesek a bennük rejlő lehetőségekkel élni.
A páncélosok félelmetes erőt sugárzó, személytelen gépszörnyek – él a kép mindannyiunkban. Ez azonban eltakarja a benne ülő, szenvedő emberek harcát, bátorságát.
Róluk szól történetünk, ászokról, egyszerű harckocsizókról. Eközben megismerkedhetünk a páncélosok történetével, fejlesztésükkel, kálváriájukkal is.
