A legrégebbi időkben a boráldomás során az örök szellemet és Istent idézték, és a mainál bizonyára erősebb hidat és meggyőző összhangot teremtettek a múlt, a jelen és a jövő között, éppúgy, mint a közösség tagjai között. Az áldomás mindig a leghétköznapibb helyzetet is szakrális sorsünneppé emeli, illetve visszahelyezi eredendő szakrális összefüggésébe. A nyugatinál erősebb értelmű, keletről hozott udvariasság jeleként, mondjuk ilyenkor: «Isten-isten», amivel nem mondjuk ki, nehogy bántó legyen, csak diszkréten invokáljuk «az én Istenem, a te Istened» - és viszont, vagyis egyek vagyunk a borban, a bor Kommuniójában. Szakrális értelemben e hagyományos formula modernebb és látszólag profánabb változata az «egészségünkre» sem jelent mást, hiszen hogyan is lehetne egész az ember a másik és Istene nélkül? A bor tehát eredendően kommunikáció és kommunió ellentétben a modern kommunikáció eszközeivel, például a tömegkommunikációval, amely inkább magán és magánykommunikációt jelent, vagyis éppen nem kommunió, hanem többnyire annak ellentéte. Ahogyan a mobiltelefon és az Internet is alapvetően annak eszköze, hogy virtuálisan kapcsolatba kerüljünk valakivel, miközben alkalmasint megszűnik a valódi társaságunkkal való közösség és együttlét legelemibb feltétele.
