Nyilvánvaló, mégis meghökkentő tény, hogy világunkban semmi sem marad sokáig ugyanaz; minden mulandó és illékony körülöttünk.
Egész életünket a változás lehelete hatja át, ez élteti. Egyikünk sem úgy születik, hogy pontosan tudja, hogyan juthat A pontból B-be oly módon, hogy kikerülje a zavarodottság, katasztrófák és tévutak erdejét. Noha ez az erdő sötét és veszélyekkel teli, egyszersmind erőnket is ennek sűrűjében fedezhetjük fel. Valamennyiünknek vannak ismerőseink, akik váltig állítják, hogy egy betegség, válás vagy az anyagi csőd volt életük legnagyobb ajándéka; hogy amíg testük és szívük össze nem tört, vagy nyakig nem ültek az adósságban, nem tudták, kik is ők valójában, mit éreznek, és mit akarnak. Mielőtt alászálltak a sötétség mélyére, többet vettek el, mint amennyit adtak, vagy épp érzéketlenek voltak, netán félelem, vádaskodás vagy önsajnálat töltötte el őket. Akkor nyíltak meg, amikor a legjobban összetörtek, amikor a körülmények térdre kényszerítették őket.
„Éljenek úgy, hogy minden új tapasztalat ajtót nyisson a szívükben, kiszélesítse látókörüket, és kivívja szabadságukat. Ha elfáradnak, merítsenek erőt célkitűzéseikből és lelkesedésükből. Ha vádaskodni kezdenének, vagy átadnák magukat a keserűségnek, édesítse meg kedvüket a humor és a remény. Ha félnek, támaszkodjanak egy nálunknál hatalmasabb erőre, amely nem ismeri a félelmet. Ha magányosak, találjanak rá a szeretetre."
