A három majom az államilag elfogadott magatartás jelképe volt, és maradt: „ne láss!” – mondja az egyik, „ne hallj meg semmit!” – ajánlja a másik, és főleg „ne beszélj!” – tanácsolja a harmadik. Harmincöt évig veszekedtem ezzel a harmadik majommal, mert nem csak ajánlotta, de meg is követelte, hogy ne szólalhassunk olyan dolgokról, melyek kellemetlenek voltak neki és a többi majomnak. Jó volna azt írni, hogy minden harcomat győztesen vívtam meg, de sajnos nem így történt, a majmok keze messze elért, íróasztalom mélyére kényszerített kéziratot néha hosszú évtizedekig.
Ezekből állítottam össze „A harmadik majom” című kötetemet, középpontjában egy Kubáról szóló riporttal, mely legjobb tudásom szerint először próbálta meg őszintén bemutatni a forradalmi dekoráció mögötti terrort és szegénységet. Elmondhatom végre azt is, hogy milyen egyenlőtlen harcot kellett vívnom főügyészekkel, cenzorokkal és mindenféle rangú hatalmasságokkal.
Félek, hogy ez a kötet nem veszítette el az időszerűségét, a harmadik majom nem vész el, csak átalakul. Új majmok tűnnek fel a láthatáron, épp oly fenyegetőek, mint a régiek.
