Heller Ágnes ebben a művében ott folytatja, ahol mestere, Lukács György egyik legnevezetesebb és legtöbb nyelvre lefordított művét, „A történelmi regényt” abbahagyta. Hogyan írják ma a történelmi regényt a holokauszt és a Gulag tapasztalata után, s ezek a nagy robbanások és repedések milyen szerkezeti, világnézeti változásokat hoztak létre ebben a műfajban? – erre kérdez rá Heller Ágnes. Az anyag, amin elvégezte a következtetések levonására és új rendszer létrehozására alkalmas vizsgálatot, az a roppant történelmi
regényirodalom, amely Umberto Eco A rózsa neve nyomában – és sok vonatkozásban: mintájára – keletkezett a világ különböző pontjain. Az emberi történelem nagy korszakfordulóinak – a Római Birodalom felbomlása és bukása, a reneszánsz rövid tündöklése, a kapitalista rendszer születése – tükröződése és elemzései az új történelmi (detektív) regényekben egy sajátos világot érzékít meg: annak a történelmi jelennek a világát, amelynek mi vagyunk a kortársai és – ha van rá érkezésünk – a megfigyelői.
Az csak a legtermészetesebb, hogy minden bölcsésznek, különösen irodalom és filozófia szakos hallgatóknak kötelező, a 21. századba átvezető olvasmány, de ez a könyv mindazoknak is szól, akik a történelmi regényeket (a Gutenberg-galaxis végén) nem csak szórakozásként olvassák, hanem kérdéseket tesznek fel olvasásuk közben: azaz párbeszédet folytatnak az íróval s a szereplőkkel – hogy a regény szövetéből önmagukat bontsák ki és ismerjék meg.
