A legfőbb lelki funkciók és működésterületek magyar nyelvi megnevezéseinek történetét tárja fel-e mű.
Az érintett szóállomány egy része – keletkezésének időpontját tekintve – viszonlag újkeletű, más része azonban már évszázadok, sőt évezredek óta nyelvünk sajátja. A szerző a lélek működésének megnevezéseit az 1416–1439 között keletkezett Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex =(az ún. Huszita Biblia) szókészletéből mint törzsanyagból kiindulva követi nyomon, de emellett kitér e fontos forrást megelőző évszázadok, a kereszténység előtti ősvallás szóhasználatának bizonyítható elemeire is. A forrásul vett bibliaszöveg és benne a pszichológiai vonatkozású szavak továbbhagyományozódását és utóéletét is bemutatja a kötet, elsősorban a Károlyi-féle (1590) és a Káldi-féle (1626) bibliaszövegek nyomvonalán haladva. Mindezeken kívül rövid kitekintést kapunk a nyelvújítás korának szóhasználatára és a Ranschburg Pál nevéhez kapcsolódó magyar pszichológiai szakirodalom műszavainak formálódására is.
