„A mese nem hal meg soha” – mondja a láp asszonya Andersen egyik meséjében. S mi is ezt valljuk a halhatatlan meseköltővel, akinek meséi már egy évszázada hódítják az emberek szívét. Andersennek nem volt szüksége a mesehagyomány adta keretekre, elég volt, ha kiment a konyhába, az erdőbe, szétnézett a szobában vagy a baromfiudvaron, minden élőlény és élettelen tárgy mesét sugallt neki. Egy darabka rongy, egy foltozótű, egy elgurult ezüsttallér, a virágok az erdőn vagy a bodzatea gőzében felköldő tündér mind, mind az élet szépségét, a szegények nemeslelkűségét, a gazdagok haszontalan pénzhajhászását, a gőg csúfságát és a megalázottság kínját szimbolizálja meséiben. Rab Zsuzsa a dán író legszebb meséit avatott kézzel dolgozta át és gyűjtötte egybe a magyar gyerekek számára. Ezekből a legszebb mesékből adunk közre újra két kötetre valót, mindkettőt Szecskó Tamás szép színes rajzai díszitik. A rendíthetetlen ólomkatona című kötet után megjelenik A szerencsetündér sárcipője is.
