Mario Vargas Llosa: A Zöld Palota

Vad ​indulatokkal fűtött, a természet erőivel, egymással és saját ösztöneikkel élet-halálharcot vívó embereket ismerhetünk meg a világhírű perui író először 1966-ban megjelent regényében.

A Zöld Palota valójában bordélyház, többnyire ide kerülnek végül azok a bennszülött lányok, akiket a katonák – az egyház együttműködésével – elrabolnak, hogy „megmentsék” a lelküket… A Zöld Palota megalapításának és működésének mitikus-misztikus története azonban csak a szerteágazó, nagyívű cselekmény állandó erotikai és erkölcsi feszültséget keltő magját alkotja; a szerző vissza-visszatér hozzá, miután hőseivel a vad amazóniai tájakon vagy Piurában, a perui nagyvárosban bolyong. És a fülledt őserdőben, a Santiago folyón és a piurai külvárosi negyedekben kibontakozó szövevényes kalandok során egy lázadó és elbukó törzsfőnök, egy leprás élőhalottá süllyedő csempész és egy prostituálttá váló bennszülött lány sorsát kísérhetjük végig évtizedeken át. Látszólag mindenki elbukik, akár hősi, akár aljas, akár erényes utat választ: a Zöld Palota vagy éppen a zöld dzsungel a maga civilizáció előtti törvényeivel minden nemesebb törekvést magába nyel, s az ember itt még akkor sem tud jót cselekedni, ha a céljai humánusak. Ám minden világnézeti pesszimizmusa ellenére Vargas Llosa regényéből valami felemelő vitalitás, valami habzsoló életszeretet, a teljességre törekvés lendülete árad.