„A legszebb s leggazdagabb ígéret volt egész mai elbeszélő irodalmunkban” – írta a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal regényíróról Juhász Gyula 1918-ban. Harminc esztendeig élt; regényeivel és elbeszéléseivel a haláltáncát járó dzsentri-világ ábrázolásában teljesedett ki nagy és eredeti írói tehetsége, műveivel ott van a helye Kaffka Margit mellett.
A zöldköves gyűrűt, amelyet azóta is a legszebb, legköltőibb magyar regények közé sorolunk, 1912-ben, huszonnégy éves fejjel írta az ezernyolcszázhetvenes-nyolcvanas évek Magyarországáról. Regénye családregény, mint Thomas Mann Buddenbrook háza. Eőzházi és Bazini Eőz József báró úrból az egyszerű polgáremberré vedlett Őz József és gyermekeinek története jelképesen a történelmi magyar középosztály kikerülhetetlen széthullásának nyomasztóan borús rajza. A pöffeszkedés, az előnevekkel való kérkedés, a címeres gyűrűk ragyogtatása idején hirdeti a munka dicséretét.
Őz József – mint számtanácsnok – a birtok és az örökölt rang helyett az erkölcs és a szellem rangját őrizve megpróbál beilleszkedni a polgári életbe. Törekvése azonban idegenné és magányossá teszi mulatva pusztuló, a gondokat mámorral feledtető pátriájában. Korai halála után a család szétszóródik, az özvegy reménytelenül ostoba birtokpert sürget, de a gyerekek az apjuk által fölismert törvényhez igazodnak: a tisztességes munkát a titokzatosan vándorló, illúziókat jelképező zöldköves gyűrűnél többre becsülik. Érdekes színfoltja a fordulatokban gazdag regénynek az egymástól elszakított testvérek megrendítő levelezése.
