A valóság az, ami „létezik”. Akként „van”, amint „van”.
Ha felszámoljuk a tudatlanságot a tárgyakról való tudással együtt, akkor a puszta tudatosság marad, a valóság, mely egyedül az Önvaló. Az abszolút eme valós formájában, amely túláradó Én-tudat, a legcsekélyebb tudatlanság sem lelhetõ fel.
A valóság egyszerûen az ego elvesztése. Semmisítsd meg az egót azáltal, hogy felkutatod mibenlétét! Minthogy nem létezik önállóan, automatikusan elenyészik majd, s a valóság önmagától felragyog. Nincs ennél nagyobb rejtély: valóságként a valóság elnyerésére törekszünk. Úgy véljük, létezik valami, ami elrejti valóságunkat, s hogy azt fel kell számolnunk, mielõtt a valóságot elérnénk. Ez nevetséges. Felvirrad majd a nap, amikor te magad kacagod ki múltbéli erõfeszítéseidet. Ami azon a napon ott lesz, itt és most is megtalálható.
A valóságot csupán megtapasztalni lehet, nem megmagyarázható, nem ragadható meg a világ hálójával.
A valóságnak mindig valósnak kell lennie. Nem rendelkezik nevekkel vagy formával, hanem ezek alapját alkotja. Önmaga, korlátlanként, minden korlát alapja. Semmilyen módon nem megköthetõ, minden valótlanság alapjául szolgál. Lévén önmaga valós, õ az, ami létezik. Akként van, amint van. Meghaladja a beszédet, s túl van az olyan szavakon, mint „lét” vagy „nemlét”.
