Siba Shakib: Afganisztánba csak sírni jár az Isten

"Olyanok vagyunk, mint azok a halottak, akikről a kefin-kes, a szemfedéltolvaj lelopja a halotti leplet. A kefin-kes éjszaka odalopódzott a sírhoz, kikaparta a frissen eltemetetteket, kicsavarta őket a szemfedélből, és a leplet másnap újra eladta a bazárban. Aztán a halottaknak egyszer csak elegük lett az állandó be- meg kitakargatásból, el- meg kiásásból, és ahogy voltak, amúgy hidegen és csupaszon elhatározták, hogy a Halottak Istenéhez fordulnak, és megkérik, tegye már el az útból ezt a szégyentelen kefin-kest. Az Igazak Istene meghallgatta panaszukat, úgy találta, hogy igazuk van, és eltüntette az aljas lepeltolvajt.

A halottak boldogok voltak, megkönnyebbültek, ám nyugalmuk nem maradt tartós. A kefin-kes segédje lett az új kefin-kes, ráadásul nemcsak annyit tett, mint a mestere, hanem még sokkal szörnyűbb szokása is támadt. Erre aztán nem számítottak a halottak! Mélységesen megbánták előbbi elhatározásukat, és megkérték az istenüket: adja vissza nekik a régi kefin-kest.

Hát mi is így vagyunk ezzel, mondja a kedves vendéglős. Az amerikaiak, a britek és az oroszok kényükre-kedvükre kihasználták ezt az országot…"

…akárcsak később a mudzsahedek és a tálibok – szegény Afganisztán, ide az Isten is csak sírni jár. És szegény Sirin-Gol, akinek a története éppúgy lehetne száz meg száz másik afgán asszony története is. Egy élet, amely örökös menekülésből áll. Az éhezés, az igazságtalanság, a szegénység elől, meg az orosz katonák, a mudzsahedek és a tálibok elől.

Sirin-Gol, vagyis Édes Virág még kislány, amikor először az eldugott kis hegyi faluból menekül, amelyre orosz bombák hullanak. Családjával Kabulba megy, orosz iskolába jár, megtanul írni-olvasni, belső erőt merít a tanulásból. Szüksége is lesz rá, mert egy kártyaadósság fejében szinte még gyerekként férjhez adják, majd hamarosan újra menekül, ezúttal a mudzsahedek között dúló testvérháború elől, végül pedig a tálibok elől. Mindig úton Pakisztánból Afganisztánba, onnan Iránba és ismét vissza Afganisztánba.

Talán csak akkor lel nyugalomra, ha egyszer Istennek újra sírni támad kedve, eljön Afganisztánba, meglátja Rongyos-Sirin-Golt, alig ismer rá, meghallgatja imáját, és elébe kült egy nomád karavánt, amelyhez Rongyos-Sirin-Gol a gyerekekkel csatlakozhat.