Jerzy Sosnowski: Aglaja - Apokrif

Vajon milyen regényt ír a kilencvenes évek lengyel irodalmi újdonságaiban igen jól eligazodó, a médiában is otthonosan mozgó kritikus, a századforduló esztétikai kuriózumaiért rajongó profi irodalomtörténész, ha egyik napról a másikra feladja tudományos karrierjét, eltűnik a világ szeme elől, hogy pár év múlva prózaíróként térjen vissza? Mit tehet, ha mindvégig kísérti a Twin Peaks és a Szárnyas fejvadász? Ha elszabadul a fantáziája, mégsem akar íróként elszakadni a nyolcvanas-kilencvenes évek Lengyelországától? Aglaja történetéből választ kaphatunk ezekre a kérdésekre. Az események az ismert világban kezdődnek - egy szenvelgő író rátalál élete legnagyobb rejtélyére, fokozatosan feltárul előtte egy teljesen őrült love story, melynek már leépülőben lévő hőse, egy kudarcot vallott zongoraművész még mindig kockázatos nyomozást folytat egy különös ügyben, amelyben hatalmas erők ütköznek, de ennek még sincs más látható nyoma, csak a saját tönkrement élete. Mire világossá válnak előttünk a fantasztikus összefüggések, már egy egész más világban találjuk magunkat. Az elmúlt évtizedekben nagyon sokan próbálkoztak azzal, hogy a tömeg- és az elit kultúra elemeiből létrehozzák azt a regényt, amely a történet elképesztő fordulataival képes egyre fokozni az olvasó érdeklődését, ugyanakkor bizonyos bölcseleti kérdések újragondolására is lehetőséget ad. Jerzy Sosnowski (1962) nagyon közel került a megoldáshoz, amikor olyan szereplőket talált, akik számára a test és az identitás kapcsolata egyáltalán nem egyértelmű.