A szerző a közelmúlt legnagyobb hatású magyar történészének ideológiai fejlődését elemzi pályakezdésétől a Három nemzedékig. Túlnyomórészt újonnan feltárt forrásanyag alapján mutatja ki, hogy az ideológus szerepe legfőbb elemei már felismerhetők Szekfűnek abban az alkotó periódusában, amelyet A száműzött Rákóczi (1913) és a Der Staat Ungarn (1918) megjelenése zár közre. A könyv elutasítja a leegyszerűsítve tagadó és a kritikátlanul elfogadó álláspontokat. Egyértelműen pozitívnak minősíti Szekfű küzdelmét a kuruckodó, romantikus nacionalista történetszemlélettel, de kimutatja módszerének már A száműzött Rákócziban is megmutatkozó szemléleti indítékú ellentmondásait. Szekfű a Három nemzedékben korábbi konzervatív történetfelfogását teremtette újjá; az 1920-ban írt munka hatása a forradalmakat és Trianont okozatilag egybekapcsoló hamis tudati logika térhódításával magyarázható. A művek visszhangja pedig eszmetörténeti szempontból tanulságos.
