A sorok írója egy folyóirat kritikai rovatát vezeti. Tudna panaszkodni. Sok frusztráció, kevés öröm. De ha már nagyon elszontyolodna vagy nagyon tanácstalan, Bodor Béla jut az eszébe. Ő ugyanis az a kritikus, akit a rovatvezető elképzel magának. S nemcsak azért, mert szavatartó ember, pedig az is milyen ritka ezen a pályán. Nemcsak azért, mert kisebb és nagyobb feladatot egyazon lelkiismeretességgel vállal. Nemcsak azért, mert stílusa ép, gondolatmenete áttetsző. Hanem, s főképp azért, mert nem tudja kitalálni, hogy mi lesz a véleménye. Ezért neki, mint „első” olvasónak, éppoly intellektuális kaland a Bodor-kritika, mint az olvasótábornak. S amit különösen szeretek benne, hogy nem a „kánonra” sandító, kánonfeszegető. Az irodalmi tájnak nemcsak hófödte csúcsait járja, hanem mindenütt megfordul, mindent számba vesz. A mai magyar irodalom egészéről aligha tud valaki többet, mint Bodor Béla. Radnóti Sándor
