Az írónő legújabb regényében az Egyesült Államok egyik tipikus egyetemének oktatóközösségét ábrázolja a tőle megszokott iróniával. A festői környezetben fekvő, pazar épületekekkel, parkokkal, kulturális és sportlétesítményekkel büszkélkedő egyetemi város az első pillantásra boldog, gondtalan, szeparált világ. A társadalmi élet szinte rituális partykon zajlik, amelyeknek megvan a maguk szertartásrendje. A résztvevők mindig többet isznak a kelleténél, gátlásaik fölengednek, és a felszín alatt meghúzódó feszültségek, a legkülönfélébb emberi indulatok olykor botrányos jelentek során robbannnak ki. Az irodalommal és a művészetekkel való foglalkozást, az oktatást a legtöbb tanár terhes kenyérkeresetnek tartja, éppúgy hiányzik már belőlük az elhivatottság, mint a szenilis, öreg vendégköltőből, aki egy részeg este után magára gyújtja a lakást és bennég. Végül, az ingatag talajra épület hamis idillt kudarcok egész sorozata dönti össze látványosan: a közepes tehetségű dékánt elüldözik: a művelt, de örökösen áskálódó irodalomtörténész-tanárt súlyos betegség támadja meg, a fiatal oktató házaspároknak nem újítják meg a szerződését, el kell menniük, ha ugyan még nem késő, mert az egyetem mérgező légkörében a házasságok máris megromlottak: az egyik feleség egy befolyásos tanár szeretője lett, többé-kevésbé azért, hogy férje karrierjét elősegítse. A legemberibb, legrokonszenvesebb figura, a középkorú író-tanárnő pedig hazaköltözik szüleihez.
