Svájcot semleges országnak tartották a II. világháború alatt. Az elkeseredett zsidók számára is biztos menedéknek tűnt: a svájci bankokra bízták vagyonukat, és hittek abban, hogy családjuk megkapja az örökséget, még ha maguk elpusztulnak is. Sok millió fontot helyeztek letétbe a bankokban, amelyek megtagadták a pénz visszafizetését, és írásos halotti anyakönyvi kivonatot követeltek a holokauszt-áldozatok rokonaitól – bár a koncentrációs táborokban nem állítottak ki halotti bizonyítványt. Több mint ötven évvel a történtek után a bankok még mindig szabad tőkeként használják a pénzt.
Adam Lebor ebben a könyvében döbbenetes, új bizonyítékokat tár az olvasók elé arról, hogyan működött együtt Svájc gazdaságilag a nácikkal. A svájci bankok fontos szerepet játszottak a német háborús erőfeszítések pénzelésében, mivel készek voltak tisztára mosni a pénzt a Harmadik Birodalomnak, és készségesen elfogadták a lopott aranyat. Még svájci diplomaták és a svájci székhelyű Vöröskereszt is belekeveredett a náci pénzek Svájcba juttatásába.
Az Alvó számlák első kézből származó interjúk és a titkosítás alól nemrégiben feloldott hírszerzői dokumentumok alapján leplezi le a szégyenleges történetet, azt, hogy húzott hasznot Svájc a náci népirtásból.
