Vaszary humora a csúcsponton volt, amikor ezt a kötetet összeállította. 1937-ben írja a könyv prológusában: „Itt állok a gazdasági krízis mélypontján… Én már élni is szeretnék, nem csak létezni. Egyszóval aljas szándékaim vannak az élettel, és Veled ezt nem lehet, édes Irodalom… Most kikezdek a legnagyobb hetérával, a közízléssel. Könyvemben nem fognak lapokon át gondolkodni az emberek. A filozófiát megöltem, az analízist megfojtottam, a leírásoknak kitekertem a nyakát. A végén már úgy belejöttem, hogy kezdtem a rokonaim között is szétnézni. A pénz nem boldogít – mondják. Mindenesetre szeretném már egyszer személyesen is megpróbálni, hogy mi igaz ebből a közmondásból.
Az okos emberek nem érdekelnek. Ezek olyan kevesen vannak, hogy belőlük megélni nem lehet. Én a buták apostola akarok lenni (szervusz, Erasmus)… ”
És ezek után elkezdődik a tobzódó Vaszary-humor. Az írások színtere hol Párizs, hol Pest, hol Buda, hol meg Balatonelőkelő… De közben mi, olvasók, csak saját fergeteges nevetésünket halljuk.
