1999-ben jelent meg a Kockáról kockára / A magyar animáció krónikája 1948-1998 című kötetem a Balassi Kiadó gondozásában, amely az államosított magyar animációsfilm-gyártás történetét dolgozta fel. A könyv kedvező fogadtatása és az animációs filmek iránti érdeklődés újjáéledése arra indított, hogy mélyebbre ássak az időben, s mentsem meg az utókor számára azokat a ma még szórványosan fellelhető tárgyi és szellemi emlékeket, amelyek az animációval foglalkozó magyar vagy magyar származású művészektől fennmaradtak. Azt kutattam, honnan, mely műhelyekből indult útjára a 20. század legelején a magyar animációsfilm-művészet, kik voltak, akik kísérleteikkel, majd később művészi produkcióikkai először igazolták e sajátos műfaj létének jogosultságát. Nemeskürty István a világ legjobb rajzfilmes gárdájának minősítette a harmincas évek magyar animátorait, Hankiss Elemér a kiválóság szigetének nevezte az elmúlt évtizedek magyar animációs műhelyeit. Közel egy emberöltő telt el a kezdetek óta, de a rejtett szálak, a láthatatlan kapcsok mindvégig nyomon követhetők, A harmincas évek őstehetségei, ma már nyugodtan állíthatjuk: zsenijei, kitörölhetetlen nyomot hagytak a következő generációk művészetében. Szellemi hagyatékuk, megtermékenyítő hatásuk tette naprakésszé az időszakonként újra és újra felpezsdülő magyar animációt. Munkám összegezéseként megszületett tehát sorrend, kiadási év szerint a második - És mégis mozog... Az animáció magyar mesterei.A kezdetek.
Értelemszerűen merült fel a kérdés: hogyan tovább? A „nagy pannóniás korszak" 1998-ban véget ért. A „szétrúgott parázs" állapot valójában már a nyolcvanas évek végén kialakult, a rendszerváltás pedig kiváltképpen felgyorsította a művészeti csoportok szétszóródását. A Magyar Televízió többé nem jelentkezett éves rendszerességgel megrendelőként, alkalmi megbízásai is egyre ritkábbá váltak, majd teljesen megszűntek, állami segítség sem érkezett többé.
