Jónás Tamás: Apáimnak, fiaimnak

Jónás Tamás irodalmi szereplőinek szenvedélyei, halálai mintha csak a szomszéd településen, utcában, házban esnének meg; vagyis bármikor és bárhol. Ezek azok a történetek, amelyek előtt bezárjuk fülünket és szemünket; saját lelki békénk érdekében. És – legalábbis ebben – mi vagyunk a bűnösök. Hősei kisfiúk, akik rossz esetben szeretettelen az utcán, ólban, semmiben nőnek fel, még rosszabb esetben sosem lesznek nagyfiúk. Nagyfiúk, akiknek kegyetlenkedései istent és embert tagadnak. De mindenekelőtt szerencsétlen, reményvesztett szegényemberek, akik napról-napra a túlélésre játszanak. Az ő rosszuk: boldogulás boldogság helyett. E kötet pedig maga a hidegvalóság; élő történetek, melyek a költő-író lehunyhatatlan szemén, nyughatatlan tekintetén átszűrve lesznek szép-borzasztó, taszító-vonzó irodalommá. Beleüti arcunk a békétlen sötétségbe, a sajátjába, és nem jövünk ki belőle ártatlanul; legfeljebb kegyesebben, türelmesebben és még jobban vágyakozva a fény felé.