Lackfi János, Vörös István: Apám kakasa (ritka)

Régi verssorok: ott csörögnek, ott zörögnek a gyerekkobakokban réges régóta. Valósággal belénk nőttek, szeretettel ízlelgetjük, dédelgetjük őket, nélkülük nem lennénk azok, akik vagyunk. Közben a gyerekek felnőnek, gyerekeik lesznek meg unokáik, de a fejükben, meg még a gyerekeik és unokáik fejében is egyre ott visszhangzanak, keringenek, röpdösnek azok a bizonyos foszlányok. Az egyik hang ezt mondja: „este jó, este jó”. A másik ezt: „nagy bánata van a cinegemadárnak”. A harmadik emezt: „süt a pék, süt a pék”. Esetleg: „alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom”. Netántán: „este van, este van, ki-ki nyugalomba”. Továbbá: „volt egy fakatona”. Meg aztán: „aludj el szépen, kis Balázs”. Kezdődhet így a mese: „volt egyszer egy iciri-piciri házacska”. De indulhat kérdéssel is: „ismeritek Bors nénit?”, vagy: „Laci, te, hallod-e?”.

Az ilyen „örökzöld” verseket szinte mind megtaláljuk ebben a válogatásban. Ám mi lenne, ha ezek a dalok, mondókák, történetek ma íródtak volna, egy olyan világban, ahol van pizza, mobiltelefon, cementgyár, Rubik-kocka, parabola-antenna, tévé és benne Batman?

Ebben a könyvben két mai költő, Lackfi János és Vörös István tovább írta Arany János, Babits Mihály, József Attila, Kányádi Sándor, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Zelk Zoltán és mások jól ismert sorait.

Egyéb fura teremtmények mellett feltűnik itt „apám kakasa”, az „após macskája”, a „pöfögő Suzuki”, a „sanyarú savanyú uborka”, a „körömemberke”, Kövér Lajos és Tányér Kázmér, Pióca bácsi és Jeremy, a fekete srác. Itt szaladgál Misi, Loni, Simon, Margit, Dorottya, Johanna és Ágnes: ők a költők hús-vér kisgyerekei, és pompásan belakják, bebukfencezik, beszaltózzák ezt a rugalmas, színes, félig régi, félig mai ugrálóházat. És még egy kitalálós meglepetés is vár a figyelmes olvasóra!