Jane Austenre manapság elsősorban az Emma, az Értelem és érzelem, vagy a Büszkeség és balítélet című filmek alapjául szolgáló regények írójaként gondolunk. Azaz romantikus, kizárólag nőknek való „tündérmesék” kiötlőjeként.
Pedig sokkal több volt ennél, hiszen ha a nevét nem is, nemét nyíltan felvállalta a nagyközönség előtt, amivel szembehelyezkedett a kor normáinak.
Egy olyan korénak, amelyben a nők egyértelműen másodrendű helyzetbe kényszerültek az élet minden területén, így az irodalomban is, minek következtében a siker legbiztosabb záloga a teljes névtelenség vagy a férfiúi írói álnév lehetett.
Az ellenszegülésre afféle alkotói magabiztosság adott alapot és okot, amihez hasonlót csak kevés kortársánál tapasztalhatunk.
Mert Austen nem csupán ügyes tollú író volt, aki éveken át csiszolgatta, javítgatta, korszerűsítgette műveit a kiadásuk előtt, hanem a leszűkítés és apró részletekbe menő kidolgozás eszközeit felhasználva rendkívüli társadalomkritikai érzékkel mutatta be a tizenkilencedik század elejének dzsentri életét.
Mindezt megingathatatlan erkölcsi elszántsággal, ugyanakkor többnyire finom, még véletlenül sem bántó iróniával teszi, miközben a műfaj – a realista regény egyik alfaja: a jó modort, érzelmeket és példaképeket bemutató romantikus komédia – elvárásainak megfelelően a női (és férfi) lélek mélyre ható ismeretéről tanúságot adva ábrázolja a házasság, a szerelem és az emberi kapcsolatok örömeit és buktatóit, s közben megszívlelendő tanácsokat ad.
Hiszen melyik, a viszonzatlan vagy hamis szerelemtől megsebzett lánynak ne adott volna némi erőt egy efféle kijelentés, hogy: „A szerelmi csalódás égető fájdalmára bizonyosan a barátok közelsége a leghatásosabb orvosság.”
Vagy melyik férjet szerezni vágyó hajadonnak ne kellett volna szembesülnie az igazsággal, hogy: „Egyetlen férfi sem ütközik meg azon, ha egy másik férfi szemet vet szerelme tárgyára. Egyedül a nő viselkedése képes ezt égető kínná változtatni.”
És a helyzet azóta sem változott sokat. Mint ahogy ma sem feledhetjük, hiszen az élet nap mint nap emlékeztet minket arra, hogy: „Az üzlet, ahogy ön is tudja, pénzt hoz, szemben a barátsággal, amely szinte soha.”
Csak azt nem szabad elfelednünk, hogy Austen kisasszony az ilyen – igazságuk ellenére fenntartással kezelendő – mondatokat nem olyanok szájába adja, akiket szerinte, és a merev társadalmi szabályok feltétlen követőivel szemben az érzelmeikre (is) hallgatóknak utánoznia érdemes.
Jane Austen füveskönyve teli van a fentiekhez hasonló életbölcsességekkel és elmésségekkel, amelyek érzésem szerint cseppet sem veszítettek érvényességükből, hiába az azóta eltelt kétszáz év.
